A részletek, amelyekért teljesen odavagyunk!

Íme, egy olyan sorozat, amelynek minden egyes darabja ötletes, kreatív és mókás – és naná, hogy ez nem csak rajtunk múlt! Most mondhatnánk azt, hogy minél többen szerepelnek a képen, annál több a variációs lehetőség, de Ti már tudjátok, hogy a színes és kreatív sorozat a vendégeink személyiségén, belevaló egyéniségén és persze sziporkázó csapatunk aktív közreműködésén múlik. Az azonban biztos, hogy egy nagyobb családdal többféle kompozíciót alkothat meg Zsu, aki teljesen elemében volt ezen a fotózáson is, mert nemcsak a szimpatikus, vidám Brigitta, István, Dorka és Dani lelkes hozzáállása, hanem vendégeink pompás szettjei is teljesen lenyűgözték, és újabb és újabb ötletek megvalósítására sarkallták. Nézzétek csak, milyen meseszép ez a japán ihletésű ruha, amelyet Brigitta visel (akinek a frizurájáért is rajongunk), és hogy milyen vagány egy nőies ruha egy sportos cipővel, ahogyan Dorka hordja. Az apa-fia páros ingjei is imádnivalóak (Dani outfitjének a részletei fotóra termettek!), de a kedvencünk a bordó póló lett, egy ruhadarab, amelyet mindketten tudnak a saját egyéniségüknek megfelelően viselni. Sőt! Ti is kiszúrtátok?István cipőjén is visszaköszön az élénk színű csík, amely remek összhangban van párja trendi felsőrészével, és harmóniát teremt a keleties ruhával is. Naná, hogy a sorozat darabjain is megmutattuk ezt a zseniális ötletet és a szinte láthatatlan köteléket, amelyet a szettek is hangsúlyoznak. A letisztultabb összhatásért elsőként ezt a meleg tónusú papírhátteret használtuk, hogy teljesen a főszereplőinkre irányulhasson a figyelem: először mindenkit másképpen állítottunk be, majd mindenki ugyanazt a pózt vette fel – és így is izgalmas az összkép. Majd a natural festővászon is bemutatkozott a közös munka alatt, ugyanis ez a kreatív dekor háttér mind a színében, mind a textúrájában nagyon jól működött a családi outfitjeivel, kiemelte a fekete-vörös árnyalatokat és a ragyogó mosolyokat. Szinte adta magát, hogy anya és apa is szerepeljen közös képen a gyerekekkel, bár mi nagyon szerettük, amikor minden modellt álltak az Alba Wolf fényképészének, Péternek. Igaz, mennyi jókedvet és milyen sok energiát sugároznak? Felpezsdítő, inspiráló élmény volt együtt dolgozni velük! Köszönjük!

Engem is érdekel a fotózás

kulcsszavak: ajándékutalvány, akciós fotózás, alba wolf photo, alba wolf photography, alba wolf, anyák napja fotózás, babafotózás, babaváró fotózás, boudoir fotózás, business fotózás, business portfólió, család fotózás, családi fotózás, erotikus fotózás, esküvő fotózás, esküvői fotó, esküvői fotós, esküvői fotózás, exkluzív fotózás, fényképész, fényképészet blog, fényképészet, fotó, fotóstúdió bérlet Székesfehérvár, fotóstúdió Székesfehérvár, fotóstúdió, fotótúra, fotózás akció, fotózás blog, fotózás, glamour fotózás, gyermekfotózás, halloween fotózás, házi kedvencek fotózása, háziállatok fotózása, jegyesfotózás, karácsony fotózás, karácsonyi fotózás, kisállat fotózás, kismama fotózás, kismamafotózás, konferencia fotós, konferencia fotózás, kreatív fotózás, kutya fotózás, lánybúcsú fotózás, legénybúcsú fotózás, lovas fotózás, macska fotózás, mikulás fotózás, modell fotózás, modell portfólió, műterem bérlet Székesfehérvár, műterem bérlet, műterem Székesfehérvár, nőnap fotózás, nőnapi fotózás, olcsó fotózás, osztály fotózás, osztályfotózás, osztálykép fotózás, otthoni fotózás, önéletrajz fénykép, önéletrajz fotó, páros fotózás, páros portré fotózás, pocakos fotózás, portréfotózás, profi fotós, profi fotózás, profilkép fotózás, rendezvény fotós, rendezvény fotózás, rendezvényfotózás, sport fotózás, sportfotózás, stúdió bérlés, stúdióbérlés, stúdióbérlet, stúdiófotózás, szalagavató fotózás, Székesfehérvár, tabló fotózás, tablófotózás, terhes fotózás, trash the dress, újszülött fotózás, valentin fotózás, valentin nap fotózás


 
 
 
 


 
 
 
 


Kapcsolat

Cím: 8000 Székesfehérvár, Horvát István u. 14.
Tel.: +36 (70) 671 0005
E-mail: office@albawolf.com
Facebook: AlbaWolfPhoto
Twitter: AlbaWolfPhoto
Instagram: peti07
Adószám: HU14365412
Adatvédelmi nyilvántartási szám:
NAIH-60108/2012. 


TE is szeretnél lenyűgöző szelfiket
készíteni, sőt még
KEDVEZMÉNYKUPONT
is nyerni?


Rendeld meg INGYEN a „15 póz és trükk a lenyűgöző szelfihez” című e-bookot,
Iratkozz fel hírlevelünkre és NYERJ 3.000 HUF értékű kedvezménykupont.


Megrendelésemmel feliratkozom a hírlevélre és elfogadom az Adatkezelési Nyilatkozatot!

"Köszönet az Alba Wolf Photo-nak a családunkról és a szeretett lovunkról, Aramisról készült fantasztikus fotókért. Számomra a legszebb pillanat az volt, mikor a kis családom (párom, kisfiam, a lányok + a kedveseik) profi stúdióban kisminkelve családias hangulatban egy kellemes délutánt tölthetett el."
   Borz Zsuzsa, Sanyi